2024. február 12., hétfő

A LEGJOBB VÉDEKEZÉS!🔥

,,🔥Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is.,, (Máté 5:39)

Melyiket szeretnéd inkább, hogy Isten védjen meg, vagy pedig saját magad védd meg magadat? 
Ezt a választást kínálja fel itt Jézus. ”A másik arc odafordítása” nem a visszaélés receptje, hanem inkább az, hogy igénybe veszed Isten segítségét a védelmedben.

Sok ember azt gondolja, hogy Jézus ezen instrukciói garantálják, hogy mások ki fogják használni őket. 
Ez így is lenne, ha nem vennénk számításba Istent! Ha azonban követjük a parancsolatait, akkor tudjuk, hogy az oldalunkon áll. 
Azt mondja a Róma 12:19-ben: “Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: “Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr.”

Amikor visszatámadunk, akkor a saját erőnkre számítunk; de amikor odafordítjuk a másik orcánkat, akkor Istent hívjuk a védelmünkre. Miután megértettük ezt, nyilvánvalóvá válik, hogy ezek az instrukciók a javunkra vannak.

A Jakab 1:20 szerint az ember haragja nem viszi végbe Isten igazságát. 
Függetlenül attól, hogy mennyire megfelelőnek tűnhet a haragunk, vagy mennyire változtathatná meg haragunk az embereket vagy élethelyzeteket véleményünk szerint, ilyen módon sohasem érjük el Isten legjobbját.
Amikor magadat véded, Istent akadályozod abban, hogy téged védhessen. 
Amikor a másik orcád az ellenséged felé fordítod, akkor Isten erejét felszabadítod a saját oldaladon. 
Hagyd, hogy Isten védjen meg ma.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése