2024. február 23., péntek

A TÖRVÉNY NEM HITBŐL VAN🔥

,,🔥És észrevették, hogy némelyik tanítványa tisztátalan, vagyis mosdatlan kézzel étkezik.,, 
Márk 7:1-7

Ebben a versben a farizeusok azzal foglalkoztak, amivel a vallásos emberek foglalkoznak, a külső megjelenéssel, míg Jézus a szívvel foglalkozott. (1. Sámuel 16:7.) 
Az Ószövetségi mosakodási törvények másodlagos célja a higiénét szolgálta, de ahogy a Kolosszé 2:16-17-ben olvashatjuk, valódi céljuk az volt, hogy árnyékai legyenek, illusztrálják a mögöttük lévő szellemi igazságot. 
A szennyezett étel árthat a testünknek, de nem érheti el a szellemünket. ( János 3:6.) 
Az írástudók és farizeusok elhagyták az Ószövetség szabályai által tanított szellemi tisztaságot, ezért teljes mértékben megromlottak szellemi területen. 

Pál apostol is foglalkozik ezzel a kérdéssel a Galata 3:12-ben, amely azt mondja:
💞A Törvény nincs hitből.” 

A Róma 14:23-al kombinálva, amely szerint “ami nincs hitből, az bűn”, a hit által való élet – törvény nélkül – káromlásnak számított a törvényes zsidók számára, ahogy manapság a törvényes keresztények számára is az. Isten a törvényt a bűn feltárására adta, nem pedig azért, hogy megigazítson bennünket általa. (Galata 3:24.) 

Az Újszövetség hívője számára bűn, ha Istenhez úgy próbál meg kapcsolódni, hogy megtartja az Ószövetség törvényeit. 
A Törvény önmagában nem bűn (Róma 7:7), de bűn az, ha az ember azért próbálja megtartani a Törvényt, hogy igazzá tegye magát Isten előtt. 
A Törvény célja az, hogy felfedje számodra, hogy nem válthatod meg magad. 
Kizárólag Jézus Krisztus megváltói munkájába vetett hited üdvözíthet. 

A Törvény alatt azt kaptad, amit érdemeltél. A Jézusban való hit által elfogadod Isten kegyelmét, azért, amit Ő tett érted. A hittől való bármely eltávozás, különösen az Ószövetségi Törvényhez való visszatérés kiüresíti Krisztus munkáját (Galata 2:21) és a legrosszabb bűnt jelenti. 

Kizárólag a Jézusban való hit nyitja fel a Törvény keménysége által lezárt bűntudat és kárhoztatás ajtaját.
Jézus hatalmas személyes áldozattal vásárolta meg a szabadságodat, ezért Ő belé vessed a hited mindenért a mai napon. Ezután a helyes dolgokat fogod tenni és élvezheted az életet.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése