Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek.” Lukács 6:38
Ez az ige felfedi előttünk Isten törvényét a vetésről és aratásról.
A szellemi világban ugyanúgy működik, mint a fizikai világban.
Pontosan úgy, ahogy magot „adunk” a földbe, hogy viszonzásképpen sokszorosát arassuk,
így van mindennel, amit adunk.
Akár pénzről, anyagi javakról, érzelmekről (amilyen a szeretet vagy gyűlölet), imáról,
vagy az időnkről van szó, azt fogjuk aratni, amit elvetettünk.
Ugyanazt a dolgot aratjuk, amit elvetettünk, és annak arányában aratunk, amilyen mértékben vetettünk. (Galata 6:7-8.)
„Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat.”
(2. Korinthus 9:6.)
Ez a törvény pozitív vagy negatív dolgok esetében is működik.
Ha kárhoztatást vetünk, akkor kárhoztatást is aratunk.
Azonban, ha elcsípjük magunkat ezzel a bűnnel, akkor Isten megbocsájtásának nagyobb törvénye segíthet legyőzni az elvetett kárhoztatás aratását.
Az általunk adott negatív dolgok nem feltétlen szükséges, hogy visszatérjenek hozzánk, ha a megbocsájtás nagyobb törvényét alkalmazzuk. (1. János 1:9.)
Hasonlóképpen, azok a jó dolgok, melyeket elvetettünk akár le is nullázódhatnak, ha nem folytatjuk a jó cselekvését. (Galata 6:9.)
Ha pénzügyeinkért imádkozunk, Isten nem fog hamis pénzt forgalomba hozni és a zsebünkbe tenni. Embereket fog arra használni, hogy nekünk adja azt.
Hinnünk kell abban, hogy az Úr meghallgatja és válaszol imáinkra, és azután imádkozzunk azokért az emberekért, akiket Ő a válasz kivitelezéséhez használ.
Ez jelenthet egy munkaadót, vagy egy vevőt, aki megvásárolja majd a termékeinket.
Ma, határozzad el a szívedben, hogy bármit odaadsz, amire a Szent Szellem ösztönöz, akár az időd,
az együttérzésed, az imád, vagy a pénzed legyen is az.
Tedd ezt hitben, tudván, hogy Isten egyik törvényében munkálkodsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése