2025. március 16., vasárnap

KINEK A HITE TETTE EZT? 🔥

🔥Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá:
“Ne sírj!” Azután odalépett, és megérintette a koporsót.
Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: “Ifjú, neked mondom, kelj fel!” (Lukács 7:13-14)

Az özvegyasszony fiának halálból való feltámasztását gyakran annak bemutatására alkalmazzák, 
hogy Jézus csodát tett valakivel, aki nem tanúsított hitet, Jézus csupán saját hitét használta.
Azonban a Márk 6:5-6 szerint :
Jézus nem tudott és nem is tett a lakóhelyén nagy csodákat az emberek hitetlensége miatt.
Sok más Ige azt mutatja, hogy a hitnek jelen kell lenni ahhoz, hogy Istentől elfogadhassunk.
(Márk 11:23,24; Jakab 1:5-7.)

Kinek a hite volt jelen ebben az esetben?
 
Először is a fiú anyja hittel reagált Jézusra.
Az asszony megengedte Jézusnak, hogy félbeszakítsa a temetési szertartást és azt mondja, 
hogy ne sírjon – ezt a reakciót hitként értelmezhetjük. 
Ezek az emberek nem különböznek a mai gyászolóktól. 
Ha az asszony ellenállt volna Jézus beavatkozásának, akkor a tömeg az asszony oldalára állt volna szánalomból, de nem jegyeztek fel ilyenfajta reakciót.
Jézus volt a parancsnok ebben a pillanatban, és az asszony engedelmeskedett neki.

Másodszor, nem bizonyítható, hogy a halott személynek nem volt választási lehetősége a történtek folyamán. Az emberek nem szűnnek meg létezni a haláluk pillanatában, egyszerűen csak elhagyják a testüket. Az asszony fia nagyon is élő volt a szellemében. 
Sokan, akik feltámadtak a halálból, elmondták, hogy volt választásuk abban, hogy visszatérjenek vagy sem a testükbe. 
Bár ezt az elvet nem igazolhatjuk az Igéből, de ki sem zárhatjuk. 
Bizonyosan tudjuk, hogy amikor Lázárt feltámasztotta Jézus a halálból, nem kérte az Atyát, 
hogy tegye ezt meg, egyszerűen Lázárnak mondta, hogy jöjjön ki (János 11:43), tehát Lázár meghallotta Őt. 

Érdekes módon Márta hite hozta el a csodát!
János 11:22.:

Bármivel is találkozol ma, csak higgy! Válaszd a hitet abban, amit Isten megígért, hogy meg fog cselekedni; nyúlj ki hitben és fogadd el a csodádat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése