2018. június 1., péntek

Néhány bizonyság testvéreinktől


A 23. zsoltár az egyik kedvenc zsoltárom és nagyon igaz a családunkra. Sok-sok áldást nyertünk Andrew tanításaiból és folyamatosan tanulmányozzuk vele az igéket.
Nagyon megszerettük a Róma levelet is, kezdjük megérteni igazságait és élvezni az Úrral való közösséget.

Személyes bizonyságom: l983-ban, szerintem az Úr kiszakított minket megszokott környezetünkből és Paksra költöztünk. Számomra egy teljesen idegen környezetbe, nyakig a bűn mocsarában és mély depresszióban édesanyám autóbalesetben való elveszítése miatt.
1994-ben a házunk előtt egy pünkösdi evangelizációs sátor állt. A családdal éppen egy kis italozás utáni séta alkalmával megláttuk, és a kíváncsiság bevitt minket. Annyira ott volt jelenlétével Isten, hogy szinte kézzelfogható volt a szeretete. Nagyon megérintett.
Két gyülekezetben is kerestük ezt a nagy szeretetet, de nem igazán találtuk meg. Egyszer elkezdtem keresgélni a csatornák között, mert nem hittem, hogy csak ennyi volt, és rátaláltam a PAX TV-n a Megváltás sorozatra. Akkor azt mondtam: ez kell nekem, megvettem néhány DVD csomagot, és az első sorozat magyarul megjelent könyveit is.

Azóta férjemmel együtt tanulmányozzuk az igét, és már többet haladtunk előre, mint az addig eltelt 2o év alatt. Nagyon hálásak vagyunk érte az Úrnak, és köszönjük az ajándék könyveket is.

Testvéri szeretettel: Cs.-né Ica

Kedves testvéreim az Úrban!

Megkaptam az ajándék könyvet, amelyet mintha rám szabott volna Isten! Korábban már többször nézegettem,felmerült bennem, hogy megveszem, azután valahogy elmaradt. És most ajándékként azt küldtétek el. (Sáfárság…)
Az Úr vezetését látom ebben, néhány óra alatt el is olvastam, és igen felbuzdultam rajta.
Sok ‘aha élményt’ kaptam általa, csakúgy, mint a tanítássorozat részeiből.
Nagyon áldásos a munkátok, és hiszem, hogy minél több magyar nyelvű anyag elkészítésére és az emberekhez való eljuttatására van szükség, hogy erősödjön Krisztus teste.

Wommack azt tanácsolta, hogy oda adakozzunk, ahol táplálnak bennünket.
Hát ezt ti az én életemben bőséggel megteszitek. Rendszeresen jóllakom és bővölködöm.
Legyen részetek hasonló bővölködésben nemcsak szellemi, de anyagi téren is!

Szeretettel, Ildikó

Szeretnék bizonyságot tenni ezúton is, hogy ti is fölbuzduljatok és erősödjön a hitetek ezáltal is.

Rendkívüli napot kívántatok számomra és az meg is valósult. Ez megerősített abban az igében, hogy amit az igazak kívánnak meglesz!!!!! (Pl.10/24)
Jó dolog mások számára áldást szólni, mert az megcselekszi.

Az ajándékba kapott könyv után írtam már, hogy mennyire felbuzdultam.
Nos megértettem, hogy rossz motivációval éltem az életemet. Ezért azt mondtam az Úrnak, hogy azért szeretnék állást kapni, hogy másoknak adhassak. Pusztán ez a cél van a szívemben.
Tudnod kell, hogy 5 éve munkanélküli vagyok és 4 éve hogy teljesen fel is hagytam az álláskereséssel a csalódások miatt.

És az Úr meghallgatott és azt mondta: akkor mutasd! :-))
És hétfőn kezdek (a könyv olvasása után 1 héttel) az új munkahelyemen és tele a szívem örömmel. Én még nem sírtam öröm miatt, de az Úr most megríkatott. Valóban rendkívüli módon kaptam ezt az állást, szinte a semmiből pottyant az ölembe. Nem kellett érte naphosszat hirdetéseket böngészni, önéletrajzokat és motivációs leveleket elküldeni.
Kiléptem hitben és az Úr válaszolt rá!!! Szétvet a belső öröm, szinte éget Jézus érintése!!
Azt gondoltam erős a hitem, de ez a könyv rámutatott a hiányosságomra. És igazán nem is azért örvendezek, mert újra dolgozhatok, hanem azért, mert minden bizalmam a Mennyei Atyámba helyeztem Jézus Krisztus által és Ő erre a bizalomra válaszolt.

Legyetek áldottak és erősödjön a hitetek ! A kegyelem Istene tegyen titeket tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká az Úr Jézus Krisztusban. Legyen minden napotok rendkívüli és tapasztaljátok meg rendszeresen az Úr jóságát és kegyelmét.

Szeretettel, Ildikó

Tisztelt Szerkesztőség !
Már elsőre is nagy örömmel fedeztem fel és hallgattam (és hallgatom ma is) Andrew Wommack tanításait. Mondhatom, teljesen más dimenzióba helyezi a bibliaolvasást, tanulmányozást. Gondolkozásra serkent. Hiszen az alázatos szív azt diktálja, hogy mindent úgy, ahogy van, úgy fogadjunk el a Szentírásból. Ezért az igazságkeresők törekednek arra, hogy Isten
Igéjéből azt halljuk meg, amit Ő valóságosan mondani akar számunkra, mert akkor tudjuk megérteni, hogy mi a Teremtő igazi akarata az életünkre, akkor tudunk változni és megújulni, hogy mi magunk is hasznot hajthassunk be a Mindenható munkájának számára.

Nos, én úgy vélem, Andrew Wommack Isten felkent embere, akiért én nagyon hálás vagyok. Műsoraiban elhangzott bibliai igazságok meghallgatása áttörést és megvilágosodást eredményezett a személyes életemben. Ezért nagyon szépen köszönöm, hogy műsorra helyezték újra! – ez a pár perc is nagy áldás számomra. Azontúl szeretném megjegyezni azt is, hogy az Igazság iránti étvágyamat és szomjamat is megnövelte. Tűkön ülve várok minden egyes részt. Ezért is hálámat szeretném kifejezni, és kívánok sok sikert a további munkájukhoz, és Isten áldásait az életükre!

Tisztelettel : K. Gábor, Pécs

Kedves Zsolt!
Az a hölgy vagyok, aki kért ima támogatást egy 50 éves apukának, aki az intenzív osztályon fekszik és akihez Rita nővér* ellátogatott. Ígéretet tettem, hogy küldök egy két bizonyságot, ezzel is segítve azokat az embereket, kiknek nagy szükségük van rá.
Első bizonyságom: egy alkalommal hallgattam Andrew Wommack tanítását, amikor is a végén imádkozott minden betegért és kérte, hogy mindenki tegye a kezét arra a testtájékára, ahol a probléma van. Ezt tettem én is, mert volt egy kisebb miómám, és az ima alatt éreztem egy nagy melegséget, átjárt ISTEN SZENTLELKE, csodálatos volt, és hamarosan a következő kontroll vizsgálaton már azt mondták az orvosok, hogy minden rendben.
A második bizonyságom: egy alkalommal eljött egy idősebb bácsika a gyülekezetbe, akinek eltörött a lába, combnyaktörése volt, aki nem ment orvoshoz azonnal, hosszabb idő telt el, igaz fájt a lába, de nem ment el, egy alkalommal eljött a lányához, aki elvitte Őt orvoshoz, ahol megállapították, hogy Ők sem értik, mármint az orvosok, hogy történhetett, hogy a bácsinak a törésnél új sejtek jöttek, gyógyult a törés, mert azt mondták, hogy a bácsinak műtét nélkül már Ők sem tudják elképzelni, hogy él a bácsi.

*Megjegyzés: Rita nővér a bibliaiskolásunk.
///Update: a levél elején említett férfi már önállóan lélegzik és ÉL, reagál a külvilágra.///

Egy másik alkalommal egy kismamát akartak megcsászározni, mert nem fordult be a babája, de ott a gyülekezetben imádkoztunk kézrátéttel és nem kellett megcsászározni, az ima ereje által befordult a babája.

Egy másik alkalommal egyik ismerősöm jött a gyülekezetbe, aki csak bottal tudott menni, mivel a csigolyáival voltak problémái, szintén imádkoztunk érte és Ő az ima ereje alatt eldobta a botját és anélkül tudott járni.

Remélem ezek a bizonyságok fognak segíteni azokon az embereken, akiknek szükségük van rá.

Áldjuk a mi Drága Mennyei Atyánkat és dicsérjük az Ő Szent Nevét. JÉZUS MA IS ÉL ÉS GYÓGYÍT!

Sok szeretettel: M.-néÉvi