2024. március 9., szombat

AZ UJJÁSZÜLETÉS ÖRÖME 🔥

"🔥Jézus így válaszolt: Te Izráel tanítója vagy, és ezt nem tudod?" Jn. 3/10.

Nikodémus vallási ügyekben magasan képzett ember volt, mégsem volt fogalma arról, amit Jézus mondott neki:
"Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát." Jn. 3/3.

Nikodémus Istennel való kapcsolata pusztán akadémiai jellegű volt.
Sokat tudott Istenről, de személyesen nem ismerte Őt.
Isten Fiaként Jézusnak bensőséges kapcsolata volt az Atyával, ami felkeltette Nikodémus érdeklődését.
Meg akarta érteni ezt, Jézus pedig azt mondta, hogy számára is lehetséges ugyanez a kapcsolat, az "újjászületésen" keresztül.

Természetesen Nikodémus megkérdezte:
"Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe és megszülethetik ismét?" Jn. 3/4.

Jézus elmagyarázta, hogy az Istennel való egység szellemi módon történik, amikor az emberi szellem újjászületik, és a benne lakó Szent Szellem ereje által megújul.

"Jézus így felelt: Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába.
Ami testtől született, test az, és ami Szellemtől született, szellem az." Jn. 3/5-6.

Az első számú dolog, ami a keresztyénséget elválasztja a vallástól, az újjászületés tapasztalata.
Nem csak biztos utat találunk a Mennybe; felülről születünk.
Isten Szent Szelleme lakik a szellemünkben, és folyamatos közösségben vagyunk az Atyával, Jézussal és a Szent Szellemmel.
Örök életünk nem a fizikai halál után kezdődik el; ez az élet minősége, és az a szellemi áldás, amit újjászületésünk pillanatától kezdve megélhetünk.

A keresztyénség egy kapcsolat, nem pedig vallás.
Hívőként hatalmas és izgalmas privilégiumod, hogy folyamatos kapcsolatban lehetsz Istennel, a te Atyáddal és Jézussal, a te Uraddal és Megváltóddal a Szent Szellemen keresztül, aki benned lakik.
Élvezd ma az újjászületésed örömét!

(Forrás: Daily Devotional – Andrew Wommack Ministries)

https://www.youtube.com/watch?v=_Eg0k7fiCOE

2024. március 8., péntek

Az Ő SEBEI ÁLTAL GYÓGYULTUNK MEG! 🔥

,, 🔥Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.,,Ézsaiás 53:5 RÚF

Gyógyíthatatlan betegségekből gyógyultak meg New Yorkban.
Valószínűleg nem sok olyan családot ismersz, amit annyi betegség sújtott, mint a Rola
családot. 

A család minden egyes tagja különböző gyógyíthatatlannak hitt betegséggel küzdött.
Leonard, a New York-i Charis Bibliaiskola igazgatója asztmában, bélproblémában, súlyos
allergiában és sokízületi gyulladásban szenvedett. 
A feleségének, Lorinak a vastagbelével voltak gondjai: a vastagbél falában lévő izmok túl lassan működtek. 
A lányuk, Allyson 9 éves korától teljesen kopasz volt – a feje búbjától a lábujja hegyéig! 
Ráadásul Hashimoto betegségben szenvedett. Ez egy olyan állapot, amikor az ember immunrendszere a
pajzsmirigy ellen fordul.
Ám amikor a Rola család találkozott Isten szeretetének és kegyelmének jó hírével – mindegyikük különleges módon –, a család minden tagja kigyógyult a betegségéből!

A betegségek eltörlődtek

„Egész életemet betegen töltöttem” – osztja meg Leonard.
 Ezért amikor megkapta Andrew Wommack Isten azt akarja, hogy egészséges legyél c. könyvét, nem volt hajlandó elolvasni.
„Mert mindent tudtam a gyógyításról, amit csak lehetett, nem igaz? – magyarázza.
 – De amikor a feleségem egyre jobban kétségbeesett és könyörgött, eldöntöttem, hogy elolvasom.
A Szent Szellem pedig szólt hozzám, megváltoztatta az életemet és felnyitotta a szememet az igazságra. Az Ő sebei árán gyógyultunk meg. Elvégeztetett – új teremtés vagyok! Jézus Krisztus képmása vagyok… Élővé vált számomra és teljesen megváltoztatta az életemet, olyannyira, hogy egyre-másra tapasztaltam a gyógyulásokat… Ez valamikor 7 éve történt.
Azóta sem kell gyógyszert szednem… Kaptam egy teljesen új zárójelentést.”

A kopaszság örökre eltűnt


Aztán jött Allyson. Volt egy időszak az életében, amikor paróka nélkül járt. 
Azt mondta:
„Egyszerűen többé már nem vagyok képes hordani a parókát.” Elege lett belőle. 
Nem tudta tovább elfogadni. Látta a változást az édesapja életében és a csodákat, amiket megtapasztalt.
„Egy nap a lányom megkérdezte: Apa, van valami, amit meghallgathatnék? – kezdi Leonard.
– Odaadtuk neki az Isten azt akarja, hogy egészséges legyél című cd-t”. 
Könnyek között magyarázza: „Hamarabb meggyógyult, mint a feleségem! 
Megragadta a gyógyulást és ragaszkodott hozzá. Szólt a hajához, és az visszanőtt… 
Kigyógyult a Hashimoto szindrómából és a pajzsmirigy betegségből is. Ez volt a tanítás gyümölcse.”

A vastagbél betegség teljesen meggyógyult


„2014-ben a feleségemet egy gyógyíthatatlan betegség támadta meg – folytatja Leonard. 
– Ez egy olyan állapot, amikor a vastagbél egyszerűen leáll és nem dolgozik tovább. Elég súlyos.
Nagyon sok fájdalmon ment keresztül… azt mondták neki az orvosok, hogy nincs más
megoldás, el kell távolítani a vastagbelet és élete végéig gyűjtőzacskót kell viselnie az oldalán. 
 Nem lett volna túl kényelmes. Nincs rá gyógyszer, nincs rá gyógymód, csak az
eltávolítás.” 
A Rola család azt mondta az orvosoknak, hogy nem kérik a sebészi beavatkozást, de nem tudták, hogyan tovább. 

Ekkor kapták meg Andrew könyvét és Lori fejest ugrott az Igébe. „Az Igére alapozva Lori kijelentést kapott – hangzik Leonard bizonysága. 
– Nem voltak fokozatok, nem voltak előírások. Tudta, hogy mennyei Atyja mennyire szereti őt és át tudta venni a neki szánt gyógyulást. Öt-hat év után is megvan a teljes bélrendszere.”
Isten nemcsak ezt gyógyította meg. „A feleségem kigyógyult az agyvérzésből visszamaradt
tünetekből is” – teszi hozzá Leonard. Dicsőség az Úrnak!
Leonard végül a Charis Bibliaiskola hallgatója lett, és már harmadik éve vezeti a bibliaiskolát
a New York állambeli Beaconben.

Amit itt olvastál, az csak egy része mindannak, amit Isten tett Leonard és a családja életében, amikor elfogadták Isten kegyelmének üzenetét!

2024. március 7., csütörtök

AZ Ő CSODÁLATOS IRGALMA 🔥

,,🔥Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki, míg győzelemre nem viszi az igaz ítéletet.,,(Máté 12:20)

Isten irgalma enyhíti a bukott ember szenvedéseit. Sokszor Isten irgalmát együttérzésnek, szerető jóságnak is nevezzük. A bűnös ember felé fejeződik ki, a bűnök okozta nyomorúságok miatt.

Jézus a hitetlen embert “töredezett nádhoz” hasonlítja. 
A Palesztina mocsaras területein növő nád rendkívül törékeny volt, könnyen meg lehetett repeszteni, vagy eltörni. 

A “füstölgő lámpabél” az olajban úszó, lenből készült szövetdarabra utal, amely fényesen világított a nyitott lámpásban. 
Azonban az olaj megfogyatkozásakor a lámpabél csupán füstölgött egészen addig, amíg nem pótolták az olajat a lámpában.

Ezek a példák azt illusztrálták, hogy Jézus irgalommal szolgált azok felé, akiket megsebzett, összetört a bűn (Lukács 4:18.) és elvesztették az olajukat (szellem).

Jézus azért jött, hogy új olajjal töltse meg az embereket. (Máté 5:3; Apcsel 1:5; 2:4.) 

A zsidók hozzá voltak szokva a törvény ítéleteihez, de Jézus azért jött, hogy kegyelemmel és igazsággal szolgáljon (János 1:17), még a nemzetek felé is. (Máté 12:18-21.) 

Azért jött, hogy elvegye a bűneiket, és lángra lobbantsa a szellemüket a sajátjával.
Hívőként tudjuk, hogy hatalmas üdvösségünk Isten irgalma miatt adatott nekünk, nem pedig érdemeink, elismerésünk alapján. 

Ahogy Pál apostol mondja: “nem az általunk véghez vitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által.” (Titus 3:5.)

Ma talán úgy érzed magad, mint egy megrepedezett nád, vagy egy füstölgő lámpabél, de nem számít, hogy mit tettél rosszul, hogyan vétkeztél, Isten csodálatos irgalma a rendelkezésedre áll. 

Fogadd el és helyre fogsz állni! Ez az a győzelem, amiért eljött Jézus.

2024. március 5., kedd

AZ ISTENTŐL JÖVŐ SZERETET 🔥

,,🔥A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken való szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni.,, 1.Korinthus 13:8.
Nagy különbség van a bukott ember szeretete és Isten szeretete között. 
A bűnös emberiség romlott természete nem férhet hozzá, nem értheti meg az isteni szeretetet.
A Biblia azt mondja, hogy Isten a szeretet (1. János 4:8), és bárki, akár férfi, akár nő, ha nem ismeri Jézust Uraként és Megváltójaként, akkor nem ismeri Isten szeretetét.
Az emberek milliónyi dalt, színdarabot, filmet és történetet írtak a szeretetről, ám sok ezek közül nem az isteni szeretetről szól.
 
Az emberi szeretet nincs egy súlycsoportban az isteni szeretettel. Lényegét tekintve az emberi szeretet önző, míg az isteni szeretet önzetlen.
Az emberi szeretet így szól: “Szeretni foglak, amíg azt teszed, amit szeretnék tőled, hogy tegyed, vagy addig, amíg jólesik.” Isten szeretete feltétel nélküli.

Az 1.Korinthus 13:4-8 felsorolja Isten szeretetének figyelemreméltó tulajdonságait. 
Még a keresztények közül is csak kevesen értékelik teljes mértékben Isten szeretetének teljességét.
Gyakran azt gondoljuk, hogy Isten úgy szeret bennünket, ahogy a régmúltban szerettek bennünket, de nem így van. Rossz tapasztalataink gyakorta megakadályoznak bennünket abban, hogy elfogadjuk Isten szeretetét.
 
Saját szintünkre alacsonyítjuk Őt le, és azt gondoljuk, hogy szeretete feltételekhez kötött és teljesítményünkkel áll arányban. Mindenki más így szeretett bennünket, de Istennel nem ez a helyzet.
Az Ő szeretet olyan, amilyet eddig senkitől sem tapasztalhattunk meg. Isten szeretete sosem fogy el, még akkor sem, ha mi magunk kudarcot is vallunk. Szeretete feltétel nélküli.
Mivel kezdetben semmit sem tettünk azért, hogy kiérdemeljük, Ő nem vonja vissza akkor, amikor nem érdemeljük meg.
 
Ő azért szeret bennünket, mert Ő a szeretet, nem pedig azért mert mi szeretetre méltóak vagyunk.
Ma, újítsad meg az elméd a feléd kiáradó isteni szeretettel kapcsolatban. 
Kérd a Szent Szellemet, hogy tanítson arról, hogy miről is szól valójában az Ő szeretete.
Ez egy kijelentés, ami az egész életed meg fogja változtatni!


2024. március 4., hétfő

AZ IMÁDSÁG EGY JOBB MÓDJA 🔥

🔥Évtizedekkel ezelőtt részt vettem egy egész éjszakán át tartó ima összejövetelen, ahol a mennyek kapuit ostromoltuk.

Emlékszem, hogy a falat vertem miközben ezt kiáltottam: “Isten, ha csak feleannyira szeretnéd a texasi Arlington lakóit, mint én, akkor ébredés lenne!” 
Abban a pillanatban villámgyors eszem rögtön felfogta, hogy valami igen komoly hiba van a teológiámban. Mi a csodát gondolhattam?

Valóban azt hittem volna, hogy én jobban szeretem ezeket az embereket, mint Isten? 
Nem, nem igazán. 
Mint sok más keresztény is, azt hittem, hogy Isten haraggal néz az emberiség állapotára, és az én feladatom, hogy elfordítsam Őt attól a szándékától, hogy kitöltse haragját és ítéletét. 
Közbenjártam–legalábbis ezt gondoltam én– könyörögve Istenhez másokért. 
Mi lehet ebben rossz? Mint később rájöttem, sok minden.

Azóta az Úr hozzám intézett imádsággal kapcsolatos kijelentései teljesen megváltoztatták az életemet, és most már csodálatos imameghallgatásokat látok. Ha életedben nem mutatkozik meg az, amiről tudod, hogy az Úr akarata számodra, talán itt az ideje, hogy megfontold az imádságnak egy más, jobb módját. 
Én nem állítom, hogy bárki, aki nem úgy imádkozik, mint én, “az ördögtől van.” 
Én sem “az ördög által” imádkoztam, amikor másként imádkoztam. 
Tiszta szívemből szerettem az Urat, és az Úr szeretett engem. De imáimnak eredményét nem láttam.

Először is, fel kell ismernünk, hogy Isten nem haragszik az emberiségre többé. 
Már nem tulajdonítja, nem tartja fenn a bűneinket ellenünk.

“Krisztusban Isten kibékítette Magával a világot, nem tulajdonítva nekik bűneiket;
és ránk bízta a békítés üzenetét.” (2 Kor. 5,19) (angolból)

Jézus által MOST MÁR békében vagyunk Istennel. Ez azt jelenti, hogy harmóniában és barátságos viszonyban vagyunk Vele. Isten nem haragszik; mégcsak nincs is rossz kedvében. 
Az Isten és ember közötti háborúnak vége. Ezt jelentették ki az angyalok Jézus születésekor.

Lukács 2:14 így hangzik:
“Dicsőség Istennek a magasságban, és békesség, jóakarat az embereknek a földön.” 
(angolból)

Ezek az angyalok nem azt mondták, hogy békesség fog uralkodni a földön és az emberek közötti háborúk megszűnnek.

Nyilvánvaló, hogy nem ez történt. Az angyalok az Isten és ember közötti háborúnak végét hirdették. Jézus olyan árat fizetett, amelynek végtelenül nagyobb az értéke, mint amennyit az egész emberiség összes bűne követelt.

Isten haragja és igazsága kielégíttetett. Jézus mindent megváltoztatott. Isten nem haragszik. Kiterjesztette irgalmát minden emberre. Szereti a világot–nem csak a hívőket–hanem az egész világot. Minden bűnért megfizetett.

A Szentírás így szól 1János 2:2-ben:
“És ő az engesztelés a bűneinkért: és nem csak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért.”(angolból)

Az Ó-Szövetségben Isten kitöltötte ítéletét egyénekre és nemzetekre is. 
Az Új-Szövetségben Isten ítélete Jézusra töltetett ki. Ez az Evangélium ‘majdnem-túl-jó-ahhoz-hogy-igaz-legyen’ híre. Többé nem azt kapjuk, amit megérdemlünk; azt kapjuk, amiért Jézus megfizette az árat, ha csupán elhisszük.

Mielőtt ezt megértettem, ilyeneket mondtam, “Ha Isten nem ítéli el Amerikát, Szodomától és Gomorától kell majd elnézést kérnie.” Most már viszont azt mondom, “Ha Isten elítéli Amerikát, Jézustól kell majd elnézést kérnie.” Ha megértjük, amit Jézus tett, teljesen megváltozik a nézőpontunk.

Másodszor, most már Jézus a közbenjáró. A békéltető az a valaki, aki megbékélést keres, vagy békét tesz két, egymással ellentétben álló fél között. Az Ó-Szövetségben az ember még nem békéltetett meg Istennel Jézus által. Közvetítőre volt szükségük, aki közbenjárt Istennél az érdekükben. 
Itt találunk embereket, mint Ábrahámot és Mózest is Istennél közbenjárni.

1Mózes 18:23-25-ben Ábrahám közbenjárt Istennél Szodomáért és Gomoráért:
“Ábrahám közelebb jött, és azt mondta: ‘Elpusztítod az igazat a gonosszal együtt? 
Talán van ötven igaz a városban: elpusztítod és nem kegyelmezel a helynek az ötven igaz miatt, akik ott vannak? Távol legyen tőled, hogy így cselekedjél, hogy elpusztítsd az igazat a gonosszal: és az igaz úgyanúgy végezze, mint a gonosz, távol legyen tőled: Az egész föld Bírájának nem igazságosan kell-e cselekednie?’” (angolból)

Tulajdonképpen Ábrahám addig egyezkedett Istennel, amíg Isten beleegyezett, hogy nem pusztítja el Szodomát és Gomorát, ha talál ott tíz igaz embert. De nem volt tíz igaz ember sem az egész városban, és csak Lót családjának egy része menekült meg.
Hasonló esetről számolnak be a 2.Móz. 32:9-12 és 14. versei. Itt Isten hallatlan haragra gerjedt népe ellen, és Mózes közbenjárt értük:
“Az Úr azt mondta Mózesnek: ‘Láttam ezt a népet, és bizony kemény nyakú nép. 
Azért most hagyj engem, hagy gerjedjen fel haragom ellenük, hogy megemésszem őket; és téged nagy néppé teszlek.’ Mózes könyörgött az Úrhoz az ő Istenéhez, és azt mondta: 
‘Uram, miért izzik haragod forrón néped ellen, akiket kihoztál Egyiptom földjéről nagy erővel, és hatalmas kézzel? Miért mondanák az egyiptomiak, hogy rossz tréfából hozta ki őket, azért, hogy elveszítse őket a hegyek között, és elpusztítsa őket a föld színéről?
 Fordulj el heves haragodtól, és térj meg ebből a gonoszságból néped ellen…’
És az Úr megbánta a gonoszt, amit népe ellen készült tenni.” (angolból)

Mózes ténylegesen azt mondta Istennek: “Térj meg!” Micsoda arcátlanság!
 És ami még megdöbbentőbb, hogy Isten megtért.

Ezekből, és más Ó-Szövestségi történetekből a modern idők “közbenjárói” azt hiszik, hogy nekünk is be kell állnunk a résbe, vagyis közben kell járnunk Isten és ember között.
Épp ahogy én tettem évtizedekkel ezelőtt, ők is azt hiszik, hogy esedezniük kell Istennél, hogy az elveszetteket megmentse, hogy visszafogja haragját azoktól, akiket kész megítélni, és hogy irgalmas legyen azokhoz, akik szükségét nem akarja betölteni, mert nem méltók rá.

Ez nem lehetne távolabb az igazságtól, mégis sok gyülekezetben ezt tanítják.
Figyelmen kívül hagyják a tényt, hogy Jézus most már az Atya jobbján ül (Zsid. 10:12), mindenkor közbenjárva értünk (Zsid. 7:25). Ha Mózes, vagy Ábrahám meg tudta Istent győzni, nem gondolod, hogy legalább ennyit Jézus is meg tud tenni?

1Timótheusz 2:5-ben ezt olvassuk:
“Mert egy Isten van, és egy közbenjáró Isten és ember között, az ember Krisztus Jézus.” (angolból)

Az Új-Szövetségben Jézus az EGYETLEN közbenjáró, aki szükséges, hogy az Atya és az emberiség között álljon
A bűn már nem probléma Isten szemében; az engesztelés megtörtént, és mi most már Isten igazsága vagyunk Krisztus Jézusban. Így lát minket Isten. Ha ezt megértjük, imádságaink megváltoznak.

Ábrahámnak és Mózesnek helyes volt úgy imádkozniuk, ahogyan tették, mert akkor Jézus még nem elégítette ki Isten haragját. Ma, az Új-Szövetség alatt, ha emberek ilyen módon próbálnak közbenjárni, valójában antikrisztusiak, vagyis Krisztus ellenesek. 
Azt fejezik ki, hogy Jézus nem volt elég, és nem értékelik valójában, amit tett. 
Mikor Jézus Közbenjárónkká lett, minden más közbenjárónak csődjét okozta–örökre. 
Tudom, hogy ezek erős szavak, de ez az igazság.

Az imádságról való helytelen tanítás nagy része mögött a Sátán áll. 
Figyeld meg, milyen ravasz a terve, és a gyümölcs, amit terem. 
Meggyőzött sok hívőt, hogy maradjanak belső szobáikban, és vegyék át Jézusnak, mint közbenjárónak helyét. Órákat töltenek azzal, hogy Istenhez könyörögnek azért, hogy fordítsa el a haragját, árassza ki Szellemét, és elégítse ki az emberek szükségeit.

Közben családok, munkatársak, és szomszédok mennek a kárhozat felé, és betegségekben haldokolnak. A Biblia nem azt mondja, hogy az üdvösség közbenjárás által van, hanem az Igehirdetés bolondsága által (1Kor. 1:21). És nem azt az utasítást kaptuk, hogy imádkozzunk a betegekért, hanem, hogy gyógyítsuk a betegeket (Máté 10:8) azzal, hogy gyógyulást parancsolunk megtört testeikbe.

Félre vagyunk vezetve, ha azt hisszük, hogy az imádság abban áll, hogy rávegyük Istent, hogy árassza ki erejét. Hisszük, hogy üdvözíthet, meggyógyíthat, és megszabadíthat, de arra vár, hogy szedjük össze magunkat, és nyerjük el ezeket. 
Az igazság az, hogy nem érdemeljük meg Isten áldását, és sosem leszünk méltók rá. 
De Jézus miatt minden, ami Istené, a miénk. 
Ez jó hír. Nem kell már könyörögni, koldulni; hanem gyakorolnunk kell a hatalmat, amit nekünk adott, és el kell fogadnunk áldásait.

Tényleg van jobb módja az imádságnak. Nem mondom, hogy ez az egyetlen mód, de nekem bevált. Ebben a levélben csak nagyvonalakban érintettem ezt a témát, ezért ajánlom figyelmedbe könyvemet, “ Az imádság egy jobb módja” címmel. (2010-ben magyarul is megjenik! –szerk.)

Ezek az igazságok azt eredményezték, hogy másképpen imádkozom, mint azelőtt, és látom imádságaim gyümölcsét. Ami még fontosabb: hiszem, hogy ezek az igazságok forradalmasíthatják Krisztus testét. Kérem Istent, hogy vedd te is hasznukat, és segíts, hogy másokkal is megoszthassam.
Szeretünk téged!

Andrew és Jamie -

2024. március 3., vasárnap

AZ IGAZI GAZDAGSÁG NEM ÖNZŐ 🔥

,,🔥Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre.,, 2.Korinthus 9:8

Gondolod, hogy Jézus önző volt bármilyen módon is? 
Ha valóban tanulmányozod az evangéliumokat, látni fogod, hogy Jézusnak soha sem volt semmire szüksége. Továbbá, annyi pénze volt, hogy külön pénztárost alkalmazott. ( János 13:29.)
 
Mégis a keresztények többsége elutasítja a pénzügyi jómódot, mert a kapzsisággal azonosítja azt. Kétségtelenül sokan tévednek ebben a vonatkozásban, mivel a pénz szeretete minden gonosz gyökere, nem maga a pénz. (1. Timótheusz 6:10.)

Az igazi bőség, ahogy azt a Biblia tanítja és Jézus gyakorolta, nem önző, vagy kapzsi. 
Jézusnak sok volt, mert sokat adott. Ahogy a vers mondja, az Úr bőségessé tesz bennünket, hogy minden jó munkára elegendőt tudjunk adni. 
Az, aki nem tud adni mindenre, amire szeretne, még nem érte el a gazdagság azon szintjét, amit Isten biztosított a számára.

Egy másik vers, ami erről beszél az Efézus 4:28: 
“ Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek.” 

Az Úr azért tesz bővölködővé, hogy megáldhass másokat. 
Amikor megérted, hogy a biblia gazdagság egyáltalán nem önző, akkor azért szeretnél bőségben élni, hogy áldás lehess mások számára. 

Azok a hívők, akik azt mondják, hogy elegendő javaik vannak, sosem kérnek többé az Úrtól, tulajdonképpen megmutatják, hogy csak magukra gondolnak. 
Ezzel a hozzáállással önző dolog lenne több pénzt kérni. 
Azt gondolják, hogy szentek, mivel csupán saját szükségeiket töltötték be. 

Miután viszont az ember megérti, hogy a bőség nem pusztán érte van, csatorna lehet Isten számára, hogy másokat is ellásson, az “elég nekem” hozzáállásról pedig kiderül, hogy buta és önigazult dolog. Mi a te érved arra, hogy bőségben élj? 
Csupán önző nyereségről szól, vagy mások számára szeretnél áldássá válni?

Ma, ahelyett, hogy pénzügyi szükségeidre és kívánságaidra gondolnál, nézz körül és vedd észre mások szükségeit és kívánságait. Így a bőség helyes motivációjával fogsz rendelkezni. 
Ha Isten rajtad keresztül tud adni, akkor neked fog adni.