2018. június 24., vasárnap

Andrew Wommack: EDD MEG a zöldséged!

A Példabeszédek tanulmányozása




A Példabeszédek könyve a következő alapelveket hangsúlyozza: „Ismerd meg a bölcsességet és az intést, értsd meg az értelmes mondásokat! Fogadd el az okos intést, az igazságot, a törvényt és a becsületességet!” (Péld. 1,2-3; Új ford.) 
A Biblia úgy fogalmaz, hogy mindez „az együgyűeknek okosságot, az ifjúnak ismeretet és megfontolást” ad (Péld. 1,4).

Az „okosság” helyes ítélőképességet vagy józan észt jelent. Jól látható, hogy a társadalmunk nagymértékben elfordult a józan észtől. Sajnos az egyház sincs ettől messze. Az emberek nem elmulasztanak arról tanulni, mi válna a segítségükre, a szellemi egészségükre (például a Példabeszédek könyve), csak arra vágynak, ami jó érzést kelt bennük. Egyből a desszerthez nyúlnak, a zöldséget pedig félretolják!

Az Amplified Bible szerint a Példabeszédek 1,4-ben említett „együgyűek” azok, akik „könnyen félrevezethetők”. A sátán egyetlen fegyvere velünk szemben a megtévesztés. A tudás hiánya miatt hozzáfér az emberekhez. Isten azt mondja a Hóseás 4,6-ban, hogy „Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való”.

Jézus is említi az Ige tanulmányozásának fontosságát: „Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket” (János 8,31-32).

Tehát ha ezeken az igazságokon elmélkedünk, az megóv bennünket attól, hogy rászedjen az ördög és a szolgái. Szabaddá tesz minket!

A másik dolog, amiben a Példabeszédek a segítségünkre van, az első versekben olvasható: „értsd meg az értelmes mondásokat” és „fogadd el az okos intést” (Péld. 1,2-3). Az Úr akarata, hogy mindenki bölcsességgel és értelemmel rendelkezzen. Az Efézus 5,17 azt mondja: „ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.” Soha nem Isten az, aki nem ad, hanem mi vagyunk azok, akik nem vesszük ezt át. Ezért helyezi a hangsúlyt a Példabeszédek arra, hogy mi vegyük át ezeket a dolgokat.

Az egyik módja annak, hogy mindent átvegyünk, az, ha követjük, amit Salamon mondott a Példabeszédek 4,21-ben: „Ne távozzanak el a te szemeidtől, tartsd meg ezeket a te elmédben.” Más szóval nem tehetjük Istent és a vele való kapcsolatunkat valahova a sarokba. Központi tényezőnek kell lennie. Soha nem lenne szabad szem elől tévesztenünk az Igéjét – nem fizikai értelemben véve, hanem a gondolatainknak Isten Igéje körül kell forognia.

A Példabeszédek szerint nemcsak az Ige tanulmányozása a cél, az Ige hallása is épp ilyen fontos.
„Hallgat rá a bölcs, és gyarapítja tudását, az értelmes útmutatást nyer.” (Péld. 1,5; Új ford.)
Ez a vers világosan kijelenti, hogy a bölcs ember hallgat rá, és mivel hallgat rá, ezért gyarapodik. Ez a könyv nemcsak azoknak szól, akik nem rendelkeznek tudással és teljesen együgyűek, értelem nélkül valók. A Példabeszédek könyve mindenkinek szól.

A Példabeszédek 4,20 azt tanácsolja: „Fiam, figyelj szavaimra, hajtsd füledet mondásaimra!” Nem elég pusztán naponta elolvasni egy fejezetet vagy egy verset. A bibliaolvasás fontos – sőt, életbevágó –, de hallás útján még többet nyerhetünk az Igéből (Róma 10,17). Hangsúlyozni kellene az Isten Igéjéről szóló nagyszerű tanítások hallgatását.

A Biblia szerint az Ige hallása olyannyira fontos, hogy még az életedet is meghosszabbítja (Péld. 4,10). Ez az egyik oka annak, hogy sok tanításom – köztük ez is – elérhető CD és DVD formában is, és a legtöbb ingyenesen letölthető a honlapunkról. Újra és újra meghallgathatod, és teljesen beléd ivódhat.
Amikor az Isten Igéjét olvasod a szemeddel és bejut a füledbe, ki is kell mondanod. 
A beszéd és a szavak bölcs használata ismétlődő téma a Példabeszédekben  „A bölcsek nyelve jól alkalmazza a tudást, az ostobák szája meg balgaságot áraszt.” (Péld. 15,2; Új ford.)
A szelíd nyelv életnek a fája, a romlott pedig összetöri a szellemet.” (Péld. 15,4; Új ford.)

„A bölcsek ajka hinti a tudást, az ostobáknak a szíve sem tiszta.” (Péld. 15,7; Új ford.)

A kimondott szó erővel bír. Aki bölcs, bölcsen használja szavait, de sajnos a legtöbb ember nem érti meg a szavaiban rejlő erőt. Borzasztó dolgokat mondanak magukról és másokról, és a saját nyelvük csalja tőrbe őket. Mindez bölcsességük hiányának a jele.

„A szelíd nyelv életnek a fája.” Ez azt jelenti, hogy a szelíd nyelv életet ad. Ez mindennek a forrása. Az életünk a kimondott szavainkat követi. Amit kimondunk, azt kapjuk a Biblia állítása szerint. A szelíd szó jelentése orvosság, gyógymód, szabadítás. Más szóval a szelíd nyelv – amit kimondunk – gyógyír a számunkra. Szavaink szó szerint gyógyítanak vagy megbetegítenek.

Isten Igéje egészség az egész testünknek (ld. Péld. 4,22). Ha megfogadnánk Isten Igéjét, elmélkednénk rajta (Józsué 1,8), le nem vennénk róla a szemünket és a szívünkben őriznénk, élet és egészség lenne a számunkra. Isten Igéje működik! Tedd előbb magadévá, aztán engedd rajtad keresztül folyni.

„A bölcsességnek ez a kezdete: Szerezz bölcsességet, és minden szerzeményeden szerezz értelmet!” (Péld. 4,7).

Meggyőződésem, hogy a bölcsesség könyvéről szóló tanítás nagyban a segítségedre lesz. Legyél áldott és vedd át mindazt, amit az Úr neked tartogat, miközben belemerülsz ezekbe az igékbe. 
Andrew & Jamie
2018. májusi hírlevél-

Andrew Wommack: Ne korlátozd Istent!

Áprilisi hírlevél-

Van egy képed önmagadról, hogy ki vagy és mire vagy képes. Ez a kép olyan, akár a mennyezet vagy egy határ, amely korlátozza Isten erejét és gondviselését az életedben. 
A Biblia az mondja, hogy Krisztus követei vagyunk
(2Kor 5,20), de hogyan képviseled Őt, ha saját magadat korlátoltnak látod?

Az Úr szólt hozzám 2002. január 31-én, hogy a kicsinyes gondolkodásom korlátozza Őt abban, amit rajtam keresztül el akar végezni (Zsolt 78,41).
Így elkezdtem változtatni azon, ahogyan korábban magamat láttam. Évekig azt gondoltam, hogy sikerült igazán jól megváltoztatnom az önmagamról alkotott képemet. Aztán 2014-ben az Úr ismét szólt hozzám, hogy a gondolkodásom még mindig túl kicsinyes.

Bár óriási növekedést láttam az életem minden területén, Isten még mindig képes túlszárnyalni ezeket. Tűz ég a szívemben mindazért, amit eddig feltárt előttem, és izgatottabb vagyok a jövőt illetően, mint valaha. Nem hiszem azonban, hogy ez csak engem érint. Hiszem, hogy Isten mindannyiunk számára többet tartogat. Ám ahhoz, hogy ezt megtapasztaljuk, növekednünk kell – a magunk és a mások érdekében is. Istennek olyan tervei vannak mindannyiunk számára, amelyek messze felülmúlják, amit eddig megtapasztaltunk (Jer 29,11).

Az egyik legnagyobb korlát, ami megakadályozza, hogy Isten cselekedhessen az életünkben, az, amikor másokhoz hasonlítjuk magunkat. A 2 Korinthus 10,12 második fele így hangzik:

„…de azok magukat magukhoz mérvén és magukhoz hasonlítván magukat, nem okosan cselekesznek…”

Ebben a versben Pál nem arról beszél, hogy nem inspirálhat az, hogy látjuk, mit tesz Isten mások életében. Inkább arról szól, hogy ne test szerint ítéljünk meg dolgokat. Ő tudta, mit jelent ez. Alkatát és beszédét tekintve nem Pál volt a legnagyszerűbb (2 Kor 10,10), de neki ez nem számított. Nem engedte, hogy alacsony termete és gyenge szónoki képessége visszatartsa Istent abban, hogy rajta keresztül cselekedjen. Pál nem korlátozta Istent és szó szerint megváltoztatta a világot. Kétezer évvel később még ma is hasznunkra vannak azok a kinyilatkoztatások, amelyeket Isten neki adott.

Én is ilyen életet akarok. Te hogy vagy ezzel? Ha test szerint gondolkodtál magadról, ha másokhoz mérted magadat, akkor megváltoztathatod azt, ahogyan látod magadat és hihetsz abban, hogy Isten nagy dolgokat fog tenni!

Fel kell gerjesztened magadat. Tudom, sok erőfeszítést igényel az árral szemben úszni, alig megállni és pihenni, és folyamatosan a kudarc lehetőségével számolni. Néha jobbnak tűnik a könnyű úton járni és nem változtatni dolgokon. Ezért kell célodnak lennie. Kell, hogy olyan dologra törekedj, ami nagyobb nálad, ami belülről hajt.

Elárulom, hogy ha tűz ég benned Istenért, a világ fel fog figyelni a lángolásodra. Mindenki szereti a szenvedélyt. Ez megragadja az emberek figyelmét és hozzád vonzza őket, amikor kilépsz a célod érdekében.

Isten jobban fel akarja fedni előtted az életedre vonatkozó terveit és céljait, mint amennyire te tudni akarsz azokról. Az Efézus 5,17 azt mondja: „Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.” (Új ford.)

Az Úr tudatni akarja veled az akaratát, de ahhoz, hogy megértsd, el kell hagynod a korlátaidat. Ne a testi vagy a külső tulajdonságaid alapján értékeld magad. Szellemben új ember vagy, és Krisztussal mindenre képes vagy (Fil 4,13).

Isten többek között a vágyaidon keresztül fedi fel előtted az Ő akaratát.

„Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!” Zsolt 37,4

Mi az, amit igazán csinálni akarsz? Ha nem lenne korlát – ha a pénz és az életkor nem számítana, ha Isten természetfeletti képességet adna neked –, mi lenne az, amitől úgy éreznéd, hogy változást hozol? Ha valóban gyönyörködsz az Úrban, akkor a vágy benned Istentől van. 
Mindent bele! 
Adj Istennek valamit, amivel dolgozhat. Tedd a kezed valamire, amit megáldhat (5Móz 28,8). 
Kezdj el lépéseket tenni. Mielőtt észbe kapnál, sokkal messzebbre kerülsz attól, ahol most vagy, és sokkal közelebb ahhoz, ahol Isten látni akar.

Én mindenekelőtt küzdök ezért. Nem akarok egy csepp benzint sem hagyni a tartályban, amikor el kell hagynom ezt a világot. Olyan messzire és mélyre megyek Isten kegyelmének örömhírével, ameddig csak tudok, és folyamatosan óriási megelégedést és örömöt találok abban, ahogy igyekszem levenni Istenről a korlátokat. Bátorítalak, hogy te is tedd meg ugyanezt.

Ezek az igazságok gyökeresen megváltoztatták az életemet, és tudom, hogy a tiéddel is így lesz. Köszönjük, hogy a barátunk vagy.

Szeretünk,Andrew és Jamie

Andrew Wommack: Merj őrültnek tűnni!


Ahhoz, hogy Isten akarata megvalósuljon, néha őrültnek kell tűnnöd. 

Amikor Bud felesége, Gina kómába esett végső stádiumú agyi aneurizma következtében,
Bud Boop nem foglalkozott az orvosi jelentéssel, vagy azzal, hogy a hitén mások megütközhetnek. Csak azzal törődött, hogy lássa Isten akaratát megvalósulni a felesége teljes felépülését illetően.
Egy olyan család története ez Phoenixből (Arizona), amely hitt Isten Igéjében az ijesztő körülmények ellenére.

Bud így emlékszik vissza: „Emlékszem Andrew egyik tanítására, amikor azt mondta: ’Ahogyan elkezdesz egy csatát, általában úgy is fogod befejezni’. Akkor erősnek kell lennem – gondoltam –, így fogok belevágni.”

Gina élete a Szent Szellem vezette agysebészeken múlt. Ennek tudatában Bud felhívta a család orvosát, Dr. Douglas Bailest, hogy konzultáljon Dr. Saphier vezető neurológussal. Az ideggyógyász akkor még nem tudta, hogy Dr. Bailes Andrew tanításainak követője és teljes szívvel hisz Jézus gyógyító erejében.

Dr. Bailes így emlékszik vissza: „Elárulta, hogy milyen Gina állapota; hogy kevesebb, mint tíz százalék esélye van a túlélésre azok alapján, amit látott. Én pedig azt feleltem: Dr. Saphier imádkozhatom Önnel?”

„Tehát imádkozott érte – folytatja Bud –, és azt mondta, hogy amikor bemegy, olyan dolgokat fog látni, amiket meg se gondolt. Jobb eredmény lesz, mint amire számított, csoda lesz az eredmény.”

Bud és a lánya, Rachel felbátorodott Allen és Debbie Moore gyógyulásának történetén, amikor Debbie a Róma 8,6-ból kapott vezetést: „Mert a testnek gondolata halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség.” Bud szerint ez egy egyértelmű helyzet volt. „Bármilyen negatív dolgot mondtak Gina állapotáról, az ellentettjét kellett kimondani.”

Rachel hozzáteszi: „Mindennap így (ilyen elvárással) mentünk be: Ma fel fog kelni. És mikor nem kelt fel, akkor másnap ezt mondtuk: Rendben, ma fel fog kelni. Ezt mondtuk és erre is számítottunk. Bolondnak tűntünk az orvosok szemében, de inkább nézzenek bolondnak, minthogy elveszítsem az anyukámat.”

„Egy nap kinyitotta a szemét, és csak egy lépésnyire voltunk tőle. Mindkettőnkre ránézett” – mondja Bud.

„Felébredtem és azt gondoltam: Mi a csuda? Mi folyik itt? – emlékszik vissza Gina. – Aztán Rachel elmondta, hogy ez és ez történt velem. Nem voltam tudatában, hogy már hetek óta kómában voltam.”

Ma már Gina teljesen jól van. Nemcsak segítség nélkül tud járni, de a látása is teljesen helyrejött, nem lett semmilyen mellékhatás az agyi aneurizmának. Mivel ez nem lehetett más, csak csoda, gyógyulása az orvosokat teljesen összezavarta, de egyben lelkesítette is.

Gina története csak egy a sok élet közül, amely helyreállt az Andrew Wommack Ministries ingyenes tanításai segítségével. A tanítások elérhetősége a barátok és partnerek támogatásának köszönhető. Általuk egy család az arizonai Phoenixből képes volt megmaradni a hitben egy egyébként lehetetlennek tűnő helyzetben.