2024. január 11., csütörtök

AZ IGAZ EMBER HIT ÁLTAL ÉL❣️

,,💞Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él." Hab. 2/4.

Az igaz nem esetenként, vagy csak a bajban használja a hitét.
Az igaz hit által él.
Ez pedig arra utal, hogy a hit életünk része, olyan fontos a számunkra, mint evés vagy a lélegzés.

Amikor a feleségem és én elkezdtük a szolgálatot, anyagilag meglehetősen nehéz helyzetben voltunk.
Gyakran használtuk azt a kifejezést, hogy "hitből élünk", ezzel írtuk le a körülményeinket.
Valójában mindennap egy csodára volt szükségünk, hogy ehessünk, fizethessük a számláinkat és tankolhassuk a kocsinkat.

Bár hitünk olyan szintre növekedett, ahol áldásokban jártunk, és már nem kellett arra használnunk a hitünket, hogy mindennap ételt kapjunk, még mindig hit által élünk.
A hitünkön keresztül kapcsolódunk Istenhez és ezáltal szolgálunk mások felé, amely anyagi forrásokat produkál a szükségeink betöltésére. Teljes életünk hitben ég!

Nem szükséges szolgálónak lenned, hogy hit által élj.
Mindenkinek szüksége van az Úrral való napi kapcsolatra, ami viszont hitet kíván.
El kell ismernünk Istent forrásunknak, és nem pusztán a szakmánkra támaszkodni életünkben.
Függenünk kell Tőle, hogy a családunkban és a munkánkban naponta felmerülő nyomásokat kezelhessük.

Hitben kell járnunk nemcsak magunkért, hanem másokért is.
Az embereknek – akikkel nap mint nap találkozunk – szükségük van az Úrra.
Mások számára való csodák vannak a bensődben, amelyeket csak úgy tudsz felszabadítani, ha hit által élsz.

Hozz egy tudatos döntést, hogy hit által fogsz élni ma.
Ha valamennyi szükséged be van töltve, akkor mások megsegítéséért higgy Istenben.
Ahogy a naponkénti hitből való élést gyakorlod, a hited növekedni fog.
Amikor szükségben vagy, készen fogsz állni arra, hogy hit által elfogadj.

Az igaz ember hitből él!


2024. január 10., szerda

AZ IGE FEGYVERE 🔥

Jézus így válaszolt neki: “🔥Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember.” (Lukács 4:4)

Amikor a Szent Szellem elvezette Jézust a pusztába, a gonosz megkísértette. 
Hogy reagált Jézus erre? 
Minden kísértésre így válaszolt: meg van írva. Az Isten Igéje a Szellem kardja (Efézus 6:17.), 
ez az egyetlen támadó fegyver, amivel rendelkezünk. Jézus megmutatta, hogy miként használjuk azt.

Mivel Jézus az Isten Igéje (János 1:1), bármi, amit mondott, az Ige volt. 
Kísértése idején azt mondhatta volna: “Sicc innen!”, és az ördögnek el kellett volna mennie. 
Ennek ellenére Ő az írott Igét idézte minden alkalommal, ugyanazt az Igét, amit te és én idézünk ma.

Ez a tény hatalmas biztonságot ad nekünk abban, hogy Isten írott Igéje elegendő a számunkra. 
Jézusnak a Sátántól telhető legnagyobb kísértéssel szembenézve sem volt szüksége egyébre, mint a már feljegyzett Igére. 
Az Ige megtartotta Őt és képessé tette arra, hogy a bűnre vezető minden kísértést legyőzze.

Valószínű, hogy amikor visszatér a földre, csupán a leírt Igét fogja szólni, hogy legyőzze az ellenségeit. Nem csoda, hogy Sátán megpróbál megakadályozni bennünket abban, hogy Isten Szavát ismerjük és tanulmányozzuk.

Isten odaadta Igéjének hatalmas fegyverét neked. Amikor hit által szólod az Igét, akkor reszket a pokol. Sátán és talpnyalói már megtapasztalták, hogy mit tud tenni az Ige. Ismerik az erejét. 
Szükséges, hogy ismerd és higgy is benne.

2024. január 8., hétfő

JÉZUSSAL MINDENNAP - LÉGY AZ, AKINEK ISTEN TEREMTETT❣️

Azokban a napokban megjelent Keresztelő János, és elkezdett prédikálni Júdea pusztájában:

Máté Evangyélioma 3. rész 1-12.

Márk Evangyélioma 1:1-8; 

Lukács Evangyélioma 3. rész :1-18


Ezek az igék Bemerítő János szolgálatáról számolnak be. János 30 évet töltött Júdea pusztáiban a szolgálatára készülve. Ezután mindössze hat hónapig szolgált, mielőtt Jézust bemerítette, és a nép Őt követte. Ennek ellenére a rövid hat hónap alatt János egy egész nemzetet fordított az Úr felé. 

János nem követte a normál eljárást, hogy odament volna, ahol az emberek tartózkodtak. 
Kint volt a pusztában és az emberek jöttek ki hozzá. 
Nem voltak hirdetései azokon az embereken kívül, akik bizonyságot tettek az általuk hallottakról. 
Nem egy puccos evangélista volt a legújabb cuccokba öltözve. 
Nem csinált semmi olyasmit, amit a vallásos vezetők a szemináriumokon tanítottak volna, mégis működött. Néhány hónap alatt egy egész nemzetet sikerült felkavarni, akik így Jézus eljövetelét várták.

Isten ezt a csodálatos hőstettet egy olyan emberen keresztül végezte el, aki nem volt “normális”. 
A csordaszellem túlságosan gyakran akadályoz meg bennünket abban, hogy Isten hasznára legyünk. Félünk attól, amit mások gondolhatnak rólunk, ha azt tennénk, amit Isten mond nekünk, és ha a Szellem szerint élünk. 
Megpróbálunk olyanok lenni, mint mindenki más, azután pedig azon csodálkozunk, hogy ugyanazt az eredményt érjük el, amit mindenki más. 
Nem túl bölcs dolog! János teljesen alárendelte magát a Szent Szellemnek és minden valószínűség ellenére sikeres lett.

Végy bátorságot és kövesd a Szent Szellemet, még ha ez a tömeggel ellenkező irányt jelent is, és meglátod, természetfeletti eredményeket érsz el.


---------------------------------------------------------

Máté Evangyélioma 3. rész 1-12.

1.Azokban a napokban kezdett Keresztelő János prédikálni Júdea pusztájában.
2. És ezt mondja vala: Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa.
3. Mert ez az, a kiről Ésaiás próféta szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, és egyengessétek meg az ő ösvényeit.
4. Ennek a Jánosnak a ruhája pedig teveszőrből vala, és bőröv vala a dereka körül, elesége pedig sáska és erdei méz.
5. Ekkor kiméne ő hozzá Jeruzsálem és az egész Júdea és a Jordánnak egész környéke.
6. És megkeresztelkednek vala ő általa a Jordán vizében, vallást tevén az ő bűneikről.
7. Mikor pedig látá, hogy a farizeusok és sadduceusok közül sokan mennek ő hozzá, hogy megkeresztelkedjenek, monda nékik: Mérges kígyóknak fajzatai! Kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő haragjától megmeneküljetek?
8. Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöket.
9. És ne gondoljátok, hogy így szólhattok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom néktek, hogy Isten eme kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak.
10. A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik.
11. Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de a ki utánam jő, erősebb nálamnál, a kinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket.
12. A kinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.

Márk Evangyélioma 1:1-8; 

1. A Jézus Krisztus, az Isten Fia evangyéliomának kezdete,
2. A mint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az én követemet a te orczád előtt, a ki megkészíti a te útadat előtted;
3. Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek meg az ő ösvényeit:
4. Előáll vala János, keresztelvén a pusztában és prédikálván a megtérésnek keresztségét a bűnöknek bocsánatára.
5. És kiméne hozzá Júdeának egész tartománya és a Jeruzsálembeliek is, és megkeresztelkedének mindnyájan ő általa a Jordán vizében, bűneikről vallást tévén.
6. János pedig teveszőrruhát és dereka körül bőrövet viselt vala, és sáskát és erdei mézet eszik vala.
7. És prédikála, mondván: Utánam jő, a ki erősebb nálam, a kinek nem vagyok méltó, hogy lehajolván, sarujának szíjját megoldjam.
8. Én vízzel kereszteltelek titeket, de ő Szent Lélekkel keresztel titeket.

Lukács Evangyélioma 3. rész :1-18

1. Tibérius császár uralkodásának tizenötödik esztendejében pedig, mikor Júdeában Ponczius Pilátus volt a helytartó, és Galileának negyedes fejedelme Heródes, Iturea és Trakhónitis tartományának pedig negyedes fejedelme az ő testvére Filep, Abiléné negyedes fejedelme meg Lisániás,
2. Annás és Kajafás főpapsága alatt, lőn az Úrnak szava Jánoshoz, a Zakariás fiához, a pusztában,
3. És méne a Jordán mellett lévő minden tartományba prédikálván a megtérés keresztségét a bűnöknek bocsánatjára;
4. A mint meg van írva Ésaiás próféta beszédeinek könyvében, ki ezt mondja: Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek az ő ösvényeit.
5. Minden völgy betöltetik, minden hegy és halom megalacsonyíttatik; és az egyenetlenek egyenesekké, és a göröngyös útak símákká lesznek;
6. És meglátja minden test az Istennek szabadítását.
7. Monda azért a sokaságnak, a mely kiméne hozzá, hogy általa megkereszteltessék: Viperák fajzati, kicsoda intett meg titeket, hogy a bekövetkező harag elől meneküljetek?
8. Teremjetek azért megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne mondogassátok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! mert mondom néktek, hogy az Isten ezekből a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak.
9. Immár pedig a fejsze is rávettetett a fák gyökerére: minden fa azért, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és a tűzre vettetik.
10. És megkérdé őt a sokaság, mondván: Mit cselekedjünk tehát?
11. Ő pedig felelvén, monda nékik: A kinek két köntöse van, egyiket adja annak, a kinek nincs; és a kinek van eledele, hasonlókép cselekedjék.
12. És eljövének a vámszedők is, hogy megkeresztelkedjenek, és mondának néki: Mester, mit cselekedjünk?
13. Ő pedig monda nékik: Semmi többet ne követeljetek, mint a mi előtökbe rendeltetett.
14. És megkérdék őt a vitézek is, mondván: Hát mi mit cselekedjünk? És monda nékik: Senkit se háborítsatok, se ne patvarkodjatok; és elégedjetek meg zsoldotokkal.
15. Mikor pedig a nép várt és szívökben mind azon gondolkoztak János felől, hogy vajjon nem ő-é a Krisztus;
16. Felele János mindeneknek, mondván: Én ugyan keresztellek titeket vízzel; de eljő, a ki nálamnál erősebb, a kinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét megoldjam: az majd keresztel titeket Szent Lélekkel és tűzzel:
17. Kinek szórólapátja kezében van, és megtisztítja szérűjét; és a gabonát az ő csűrébe takarja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.
18. És még sok egyebekre is intvén őket, hirdeté az evangyéliomot a népnek.