2021. november 6., szombat

Szerető Édesapád

Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved. 
(Máté 6:9)


Bár az Ószövetség 13 alkalommal “mi Atyánk” kifejezéssel utalt Istenre, ennek a megszólításnak Jézus általi gyakori használata teljesen új jelentést adott az Istennel való kapcsolatunknak.
Jézus több mint 150 alkalommal utalt Istenre, mint az Ő Édesapjára, és 30 alkalommal a “mi Édesapánk” kifejezést alkalmazta. Ez felbosszantotta kora vallásos zsidóit.
Botrányosnak tartották Isten Édesapaként való megnevezését, mivel értették, hogy ez Istennel való egyenlőséget jelentett. (János 5:17, 18.)

Ez a cím annyira megszokottá vált a mai egyházban, hogy gyakran nem is érzékeljük valódi jelentőségét. 
Az a kijelentés, hogy Istent nevezzük a “mi Édesapánknak”, felfedi Isten kedves, gyengéd és szerető természetét. (1 János 4:8).

Pál még erre is ráerősít, amikor az Abba Édesapa kifejezést használja (Róma 8:15), ami egy szeretetteljes kifejezése annak, ahogy egy fiatal gyermek az édesapját hívja.

Az Abba szó az angol daddy, vagy a magyar apuci kifejezés megfelelője. Jézus az Istennel való kapcsolatunkról beszél, és arról, hogy ezért dicsérnünk kell Őt.
Ez egy olyan kapcsolat, amely meghaladja valamennyi földi, emberi kapcsolatunkat
.
Egy olyan Édesapához tartozunk, aki azért szeret bennünket, mert az Övéi vagyunk, megkötések nélkül.Ma, ha a dolgok keménynek tűnnek, vagy csak szükséged van valakire, hogy veled ünnepeljen, fuss a te Édesapádhoz.

2021. november 1., hétfő

Kegyelem, az evangélium ereje


Andrew Wommack világszerte ismert előadó, előadásaiban Isten kegyelmét hirdeti. 

A keresztyének nagy része úgy hiszi, hogy üdvösségük részben, vagy egészben saját viselkedésükön és cselekedeteiken múlik. 
Sokan elfogadják, hogy Jézus az ő Megváltójuk, de azt is hiszik, hogy meg kell felelniük egy bizonyos mércének, hogy elég "jók" legyenek. 
Ha ez igaz, akkor mi ez a mérce, és honnan tudhatjuk, megfeleltünk-e? 
Az Egyház évszázadokon át próbálta megválaszolni ezeket a kérdéseket és ezek a válaszok mindig vallásos és törvényeskedő kötelékekhez vezettek. Akkor hát mi a válasz? 
Ennek megválaszolásához a megfelelő kérdést kell feltennünk. 
Nem azt, hogy "Mit kell tennünk?", hanem azt: "Mit tett Jézus?"

Kedves Barátunk!

Az Újszövetség legalapvetőbb, mégis legfélreértettebb tanítása az evangélium. 
Pál világossá tette azáltal, hogy egymással felcserélhetően használta az „evangélium” és a „kegyelem” szavakat
(Apostolok Cselekedetei 20:24 és Galata 1:6),
azt állítva, hogy mindkettő a megváltásunk eszköze (Róma 1:16 és Efézus 2:8).

A mai vallási világ egésze nem ezt hirdeti. Sok igehirdető a kegyelmet a törvénnyel elegyíti és ezt mondja: „Ó, nem, mi nem akarunk engedélyt adni az embereknek a bűnök elkövetésére.” Legutóbbi megfigyelésem szerint az emberek engedély nélkül vétkeztek! Nem egyensúlyozhatod ki a kegyelmet a törvénnyel; ugyanis ha ezt teszed, az már egyáltalán nem az evangélium.

A Szent Szellem természetfölötti kijelentésére van szükséged ahhoz, hogy ezt képes legyél megérteni. Ha megérted, az majd átformálja, ahogy látod Istent, ahogy viszonyulsz hozzá és ahogy elfogadsz tőle dolgokat. A Kegyelem – az evangélium ereje című tanításom ebben nyújt segítséget! Végigveszi Pál kijelentését az evangéliumról és a kegyelemről, ahogy a Róma levél feltárja azt. A Róma levél azért íródott, hogy elmagyarázza, kifejtse az evangéliumot, hogy bárki megérthesse azt.

Ha olyan keresztény életet akarsz, amely megingathatatlan, az a megfelelő alappal kezdődik. Nem kell tovább keresned! Itt vannak azok az igazságok, amelyeket Pál lefektetett a Róma levélben. Biztosíthatlak róla, hogy amikor valóban megragadod ezeket, a bűntől válsz szabaddá, nem pedig a bűnre. Végül akaratlanul is szentebbül fogsz élni, mint ahogy valaha is szándékoztál. Határozottabb és erősebb szeretetből fogod Istent szolgálni, mint amid valaha is volt törvénykezésből.

Jézus azt mondta, hogy „megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket” (János 8:32). Nem maga az igazság szabadít meg; hanem az az igazság tesz szabaddá, amit ismersz.
Mielőtt azonban megismerhetnéd, hallanod kell. A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által (Róma 10:17).

Kegyelem – az evangélium ereje (könyv)
Kegyelem – az evangélium ereje (DVD)
Hanganyaga:
https://www.youtube.com/playlist?list=PL9dPn8abKvYXINFQup2bu0t-Sk5hEZJ5m

Ezek a segédanyagok áldásul szolgálnak számodra vagy valaki más számára, akit ismersz.

Az életed meg fog változni!
Áldott vagy!

Andrew és Jamie