2022. június 2., csütörtök

NE MONDD!

,,Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? (Máté 6:31)


Ebben a részben Jézus azt mondja, hogy ne aggódjunk és ne nyugtalankodjunk anyagi szükségeink felől. Lehetetlenség lenne nem gondolnunk egyáltalán fizikai szükségleteinkre. 
Még Jézus is gondolt a pénzügyi szükségére, amikor adót kellett fizetnie. (Máté 17:24-27.) 

Ne foglalja el gondolatainkat a gazdagság, az élet szükségletei felől való aggódásra ne fordítsunk időt. 
Ezek a dolgok ráadásként adatnak nekünk, amikor az első helyre tesszük Isten Királyságának keresését.

E vers szerint a nyugtalanító gondolatokat akkor ragadjuk meg, amikor kimondjuk őket. 
Kételkedő gondolatok jönni fognak, ám addig nem vétkezünk, amíg nem fogadjuk be őket, tehát ne beszéljük ki aggódó gondolatainkat!

Igen fontos számunkra, hogy vigyázzunk azzal, amiről beszélünk. Jézus arra figyelmeztet bennünket, hogy hitben szóljunk, mely megfelel az Ő Igéjének, így pozitív eredmények fogják követni beszédünket. 
Ha a kételkedés szavait beszéljük, akkor végül hinni fogunk bennük és megtörténnek azok a negatív dolgok, amiket ezek a szavak kifejeztek. Nincs olyan, hogy “üres szavak”, melyek ne dolgoznának értünk, vagy ellenünk. Halál vagy élet van minden kimondott szavunkban. (Példabeszédek 18:21.) 

Szavaink lehetnek a legerőteljesebb fegyvereink Isten erejének felszabadítására és az ördög legyőzésére, vagy ellenkezőleg: a gonosz csapdájává is válhatnak. (Példabeszédek 6:2.)

Ma őrködj a szavaid felett. Ne táplálj magadban félelemmel, aggódással, vagy a szembejövő helyzetekkel kapcsolatos, nyugtalanító gondolatokat. 
Ehelyett tudatosan törekedj arra, hogy olyan módon szólj, ami hitedet, az Úr iránti bizalmadat és magabiztosságodat fejezi ki.ű

2022. május 31., kedd

KINCSEID

,,Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.,, (Máté 6:21)

Ha bizonyos igéket kiragadva nézünk, akkor úgy értelmezhetnénk, hogy a pénz és a gazdagság rossz dolgok. Azonban találhatunk olyan igéket is, amelyek a gazdagságot áldásnak tartják. 
Amit ezekből a látszólag ellentmondó állításokból megtudhatunk, hogy a pénz sem nem rossz, sem nem jó. 
A pénz szeretete az, ami minden gonosz gyökere. (1 Timóteus 6:10.) Gazdagként és szegényként egyaránt szeretheted a pénzt. Sok ember úgy követi el a pénz szeretetének a bűnét, hogy közben egyetlen fillérje sincs.

A dolgok szeretete (kapzsiság) bálványimádás, ezt vette célba Jézus. Mivel ennyire könnyű vágyakozni a pénz és az általa biztosított dolgok után, Isten egy olyan rendszert alakított ki, melyben a bővölködés egy melléktermék, mégpedig annak mellékterméke, hogy Istent az első helyre tesszük. 

A Máté 6:33 szerint: “De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” Nem kell elutasítanunk jobban a bőség áldását, mint az utána való kívánságot. Jézus a kincsünk, és ahogy Őt szeretjük és szolgáljuk, az összes gazdagság, amire szükségünk van, a miénk lesz.

A lézer ereje abban áll, hogy a fénysugár egyetlen pontba összpontosul benne. 
Hasonlóképpen az erőd is attól függ keresztényként, hogy mennyire összpontosítasz Jézusra. 
Ismerheted Őt és ugyanakkor gazdag is lehetsz, de csak az egyiket szolgálhatod. 

Hűséges módon nem szolgálhatod egyszerre mindkettőt, mivel jobban fogsz az egyikre támaszkodni, mint a másikra. 
Csak az egyik állhat a szíved és odaszánásod középpontjában. Azért nem gyűjtünk kincseket ezen a földön, mert szívünk ezáltal eltávozna Jézustól és attól, amit Ő adni szeretne nekünk. 
Ma Ő a te igazi kincsed!