2022. június 18., szombat

NYUGALOM JÉZUSBAN!

,,A zsidók ezért üldözni kezdték Jézust, mert szombaton tette ezt.,, (János 5:16)


A szombat (Sabbath) először a 2. Mózes 16-ban kerül említésre, amikor az Úr csodálatos módon mannával kezdte ellátni Izráel gyermekeit a pusztában. Azt parancsolta nekik, hogy a hatodik napon kétszer annyi mannát gyűjtsenek, mivel a hetedik napon nem fog nekik mannát adni.

em sokkal ezután az Úr a Tízparancsolatban írta elő a szombat megtartását. (2. Mózes 20:8-11.) 
Ebben a parancsban Isten a szombatot a teremtéskori hetedik napi pihenéssel kötötte össze.

A Kolossé 2:16-17 kijelenti, hogy a szombat jelképes értelmű volt. A 2. Mózes 23:12 szerint a szombat egyik célja az volt, hogy minden héten egy nap pihenést adjon mind embernek, mind állatnak. 

A mai orvostudomány bizonyította, hogy testünknek hetente legalább egy nap pihenésre van szüksége ahhoz, hogy megfelelően működjön. Az 5. Mózes 5:15 világosan mutatja, hogy a szombat emlékeztetőül szolgált a zsidóknak az egyiptomi szolgaságra és a szolgaságból való szabadulásra – mely nem saját erőfeszítésükből, hanem Isten természetfeletti hatalma által történt.

Az Újszövetségben még világosabb célja van a szombatnak. A Kolossé 2:16-17-ben Pál feltárja előttünk, hogy a szombat csupán az eljövendő dolgok árnyéka volt és most Krisztusban teljesedett be. 

A Zsidó 4:1-11 egy szombati nyugalomról beszél, mely már elérhető a számunkra, de nem szükségszerűen működik minden újszövetségi hívőben. Az újszövetségi szombat-napi nyugalom egyszerűen az Istennel való kapcsolat, melyben megszűnünk különböző dolgokat cselekedni saját erőfeszítésünkből, és engedjük, hogy Isten cselekedjen rajtunk keresztül. (Galata 2:20; Zsidó 4:10.)

A szombat nem egy naptári nap, hanem az Istennel való kapcsolat, Jézuson keresztül. 
Nyugodj meg az Ő szeretetében, és engedd, hogy használjon ma!

2022. június 16., csütörtök

💥SZENTÜL ÉLNI❣️

"💞Később találkozott vele Jézus a templomban, és azt mondta neki: Látod, meggyógyultál, többet azért ne vétkezz, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!" Jn. 5/14.

Jézus itt azt mondta, hogy a tragédiákat életünkben a bűn okozza.
Azt kéri tőlünk, hogy éljünk szent életet, mivel ha átadjuk magunkat a bűnnek, akkor a bűn szerzőjének, Sátánnak rendeljük magunkat alá.

"Boldog ember az, akinek az Úr a bűnt nem számítja be."
Róm. 4/8.

Isten nem tulajdonítja a bűnt a hívőknek, az Ördög viszont igen.
Így cselekedeteink vagy Sátán, vagy Isten erejét szabadítják fel bennünk.

Bár Isten nem tulajdonítja nekünk bűneinket, ennek ellenére nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy a bűnök bolondságában járjunk, mivel ez utat jelent Sátánnak az életünkhöz.
A bűn megvallása véget vet ennek a folyamatnak.

"Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól." 1Jn. 1/9.

Isten hűséges és igaz, hogy megbocsájtást szabadítson fel, és eltörölje a bűneinket a testünkben.
Jézus vére folyamatosan eltávolítja Sátánt és erősségeit az életünkből.

A bűneink nem tesznek jobban bűnösökké, mint ahogy a hitetlen emberek igaz cselekedetei nem teszik őket megigazulttá Isten előtt.
A bűn halálos dolog, amit a keresztyéneknek minden áron el kellene kerülniük, de akár vétkezünk, akár nem, nem ez határozza meg Isten előtti helyzetünket.
Az újjászületett hívők Krisztusban vannak.
Nincsenek a testben, bár dönthetnek úgy, hogy a test után járnak időről időre.

Mi a motivációd a szent életre?
Természetfeletti módon szent életet élsz, mivel a természeted természetfeletti módon megváltozott.
Isten természetét kaptad.
Ma ne azért élj szentül, hogy kapcsolatba kerülj Istennel, élj szentül amiatt a kapcsolat miatt, amit már megkaptál Tőle.


2022. június 13., hétfő

VALAMI ÚJ!🔥

🔥Mondott nekik egy példázatot is: “Senki sem tép ki foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja, mert így az újat is eltépné; és nem is illene a régihez az új ruhából való folt. 
Senki sem tölt új bort régi tömlőbe, mert az új bor szétrepesztené a tömlőt, és elfolyna, sőt a tömlő is tönkremenne.,, (Lukács 5:36-37)

Miért nem az Ószövetség vallási tradíciói és és elvárásai szerint cselekedett Jézus?
 (Máté 9:14; Márk 2:18.) 
Jézus ezt a kérdést válaszolta meg ebben a két példázatban. 
Azt mondta, azért jött, hogy egy új dolgot tegyen, ami nem keveredik az Ószövetség módszereivel. (Ézsaiás 43:18, 19; Jeremiás 31:31-34; Zsidó 8:7-13.)

Egy új folt, amit a régi ruhára varrnak, összemenne az első mosás alkalmával. 
Azután elszakadna a régi ruhától, ami már összement, és tovább rontaná a helyzetet. 
Ez azt mutatja, hogy Jézus nem azért jött, hogy megfoltozza az Ószövetséget, hanem hogy helyettesítse azt egy teljesen új szövetséggel. (Zsidó 7:18, 19.)

Az új, még ki nem forrott mustot új borostömlőbe kellett helyezni, hogy a fermentáció során keletkező gázoknak legyen helye a tágulásra a tömlőben. 
Egy régi tömlő egyszerűen felrobbant volna az új borban képződő gázok tágulása miatt. 
Az Ószövetség törvényei sosem fognak eléggé “kitágulni” az Újszövetség kegyelmének valóságához alkalmazkodva. (Zsidó 10:1-10.) Jézus teljes mértékben felszabadított bennünket az Ószövetség törvényének ítéleteitől. (Róma 6:14; 7:1-4; 8:2; 10:3-4; Galata 3:12-14, 23,24; 5:4; Filippi 3:9.) 
Ő a Törvény által való élés külsődleges formáját kicserélte a az Isten kegyelme által való élésre, amely bennünk zajlik.

Ma ne kövesd el ugyanazt a hibát, amit a vallásos írástudók és farizeusok követtek el (Lukács 5:30) azzal, hogy a saját erőfeszítéseikben bíztak, hogy jogot formáljanak az Isten előtt való megállásra. 

Jézus nem azért jött, hogy elfogadja az áldozati cselekedeteidet! 
Azért jött, hogy magát feláldozva te szabad lehess a bűntől, és egy új, kegyelemből való életet élhess Őbenne.