2023. augusztus 15., kedd

🔥MINDIG KÉSZEN🔥

,,Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.,, Máté 26:41

Ha újjászülettél, akkor nem a szellemeddel van a probléma. 
A Szent Szellem megújította a szellemedet, amikor eljött, hogy benned éljen. 

Szellemed pontosan olyan, mint Jézus (1. János 4:17) és mindig hajlandó Isten akaratát cselekedni. 
A tested az igazi problémád. A test, ahogy Jézus ezen a helyen megmutatja, nem csak a fizikai tested foglalja magában, hanem a lelked is. Isten mindent megadott neked, ami a győzelemben való járáshoz szükséges, de újjászületett szellemed gazdagsága ugyanakkor földi edényben lakik. (2. Korinthus 4:7.)

Szellemed, ahová Isten az Ő erejét és dicsőségét helyezte a testedben foglal helyet. 
Jézus megkérte a tanítványokat, hogy vigyázzanak és imádkozzanak vele a számára legnehezebb időszakban. Azt mondta nekik, “A lelkem túláradóan szomorú, egészen a halálig”, és kérte, hogy imádkozzanak érte. Egyikük sem volt képes erre. Mindannyian elaludtak! 

Azt gondoljuk, hogy ez felháborító, addig, amíg nem tapasztaljuk meg a fizikai kimerülést, ugyanakkor a Szent Szellem késztetését, hogy imádkozzunk. Szellemünk (és néha a lelkünk) hajlandó, de testünk még mindig fáradt. 

Végül el kell döntenünk, hogy kitartunk Szellemben, vagy pedig átadjuk magunkat a testünknek. 
Amire szükséges emlékezned, hogy hozzáférhetsz a Szent Szellem erejéhez, belül a szellemedben azáltal, hogy megújítod az elmédet Isten Igéjének segítségével. 

Minél inkább megújul az elméd, annál inkább ki fog áramolni Isten ereje a lelkeden és fizikai testeden keresztül. Trenírozni kell a lelkedet, elmédet és testedet az isteni életre. (1. Timóteus 4:7,8) 

Ezután, ha a Szent Szellem megkér, hogy járj közben és állj a törésre valakiért, hajnal 3 órakor, akkor a szellemed – aki mindig készen áll – könnyedén uralkodni fog a tested felett.

2023. augusztus 14., hétfő

🔥JÉZUS SZABADDÁ TETT TÉGED🔥

,,Erre valamennyien felkiáltottak: “Ezt öld meg! Barabbást pedig bocsásd el nekünk!”

Lukács 23:18

A Barabbással történtek azt mutatják meg számunkra, ami az újjászületésünkkor velünk történik.
Barabbás bűnös volt; Jézus pedig ártatlan. Jézus szenvedte el azt a halált, amit Barabbás érdemelt meg, Barabbás szabadon távozott. 

Hasonlóképpen, mi is bűnösök voltunk (Róma 3:23) és halálra voltunk ítélve (Róma 6:23), mégis Jézus szenvedte el a büntetésünket, hogy szabadon elmehessünk. (2. Korinthus 5:21.)
Ahogy Barabbás sem kérte ez a helyettesítést, “az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt. ” (Róma 5:8.)
 
Jézus halála Barabbást szabaddá tette, de neki kellett választania, hogy elfogadja-e újonnan nyert szabadságát, vagy pedig folytatja a régi, önző életét, és ismét Róma ítélete alá kerül.
Hasonlóan, mindannyian szabadok lettünk Jézus helyettesítő halálán keresztül, de nekünk kell eldöntenünk, hogy elfogadjuk-e szabadságunkat azzal, hogy hiszünk Őbenne és alárendeljük az életünket Neki.
 
Keresztényként szükséges kifejleszteni magunkban azt a folyamatos tudatosságot, hogy az életünk nem a miénk.
Nincs szabadságunk arra, hogy bármit kedvünk szerint tegyünk; szabadságunk van, hogy szeressük, szolgáljuk és dicsérjük Istent a mi Urunk Jézus Krisztus által.
Testünket, mint élő áldozat ajánljuk Istennek, elismerve, hogy ez pusztán ésszerű kötelességünk azon személy számára, aki az életét adta a számunkra. (Róma 12:1.)
 
Legyen ma meghatározó tényező minden cselekedetedben, hogy Jézus Úr. (Róma 14:7-10.)
 
Vizsgálj meg minden gondolatot, szót és cselekedetet azzal, hogy megkérded: “Ezt akarja Jézus?”
Ez a kulcs, hogy ma csodálatos napod legyen!