2022. június 24., péntek

KINEK A HITE TETTE EZT?

Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá:
“Ne sírj!” Azután odalépett, és megérintette a koporsót.

 
Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: “Ifjú, neked mondom, kelj fel!” (Lukács 7:13-14)
Az özvegyasszony fiának halálból való feltámasztását gyakran annak bemutatására alkalmazzák, hogy Jézus csodát tett valakivel, aki nem tanúsított hitet, Jézus csupán saját hitét használta.
Azonban a Márk 6:5-6 szerint Jézus nem tudott (és nem is tett) a lakóhelyén nagy csodákat az emberek hitetlensége miatt.
Sok más Ige azt mutatja, hogy a hitnek jelen kell lenni ahhoz, hogy Istentől elfogadhassunk.
(Márk 11:23,24; Jakab 1:5-7.)

Kinek a hite volt jelen ebben az esetben? Először is a fiú anyja hittel reagált Jézusra.
Az asszony megengedte Jézusnak, hogy félbeszakítsa a temetési szertartást és azt mondja, hogy ne sírjon – ezt a reakciót hitként értelmezhetjük. Ezek az emberek nem különböznek a mai gyászolóktól. Ha az asszony ellenállt volna Jézus beavatkozásának, akkor a tömeg az asszony oldalára állt volna szánalomból, de nem jegyeztek fel ilyenfajta reakciót.
Jézus volt a parancsnok ebben a pillanatban, és az asszony engedelmeskedett neki.
Másodszor, nem bizonyítható, hogy a halott személynek nem volt választási lehetősége a történtek folyamán.
 
Az emberek nem szűnnek meg létezni a haláluk pillanatában, egyszerűen csak elhagyják a testüket.
Az asszony fia nagyon is élő volt a szellemében. Sokan, akik feltámadtak a halálból, elmondták, hogy volt választásuk abban, hogy visszatérjenek vagy sem a testükbe.
Bár ezt az elvet nem igazolhatjuk az Igéből, de ki sem zárhatjuk. 
Bizonyosan tudjuk, hogy amikor Lázárt feltámasztotta Jézus a halálból, nem kérte az Atyát, hogy tegye ezt meg, egyszerűen Lázárnak mondta, hogy jöjjön ki (János 11:43), tehát Lázár meghallotta Őt.
Érdekes módon Márta hite hozta el a csodát. (János 11:22.)

Bármivel is találkozol ma, csak higgy. Válaszd a hitet abban, amit Isten megígért, hogy meg fog cselekedni; nyúlj ki hitben és fogadd el a csodádat.