2022. február 5., szombat

TERJESZD KI A LÁTÁSODAT A CSODÁKRA

,,Terjeszd ki a látásod a csodákra,, Lukács 5:1-11


,,Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra. …mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót.,, Lukács 5:4,5

Jézus, Péter csónakját arra használta, hogy prédikáljon az embereknek, és meg akarta áldani ezért. Azt is meg akarta mutatni Péternek, hogy Ő betöltheti valamennyi szükségét. Jézus azt mondta Péternek, hogy engedje le a hálóit egy halfogásra.
 
Abban a pillanatban a tó összes hala Péter csónakja felé kezdett el úszni.
Sajnos, Péter nem tudott Jézus ígéretében hinni, arra a tényre alapozva, hogy egész éjjel halászott és semmit sem fogott. Bizonyára most sem lesz nagyobb szerencséje. Jézus csodálatos prédikátor volt, de mit tudott a halászatról?
 
Péter volt a szakértő ebben a témában. Dicséretére váljon, hogy engedelmeskedett, de nem pontosan azt tette, amit Jézus kért tőle. Jézus azt mondta neki, hogy vesse ki a hálóit, de Péter csak egy hálót vetett ki. Engedelmeskedett, de nem várt túl sokat.
 
Ennek eredményeképpen, az összes hal, melyeket Jézus küldött, hogy sok hálót betöltsenek, Péter egyetlen hálójába ugráltak bele. A háló nem volt képes befogadni a rengeteg halat és kezdett szakadozni. Ez volt Péter életének legnagyobb fogása, de még nagyobb lehetett volna!
A halak gyakorlatilag egymással harcoltak, hogy a hálójába jussanak, de az ő látása túlságosan kicsi volt.
 
Gyakran elmulasztjuk Isten ellátásának egy részét, mivel nem ragadjuk meg Isten látását az életünkre nézve.
A 2 Királyok 4:6 özvegyasszonya még több olajra tehetett volna szert, ha nem fogyott volna ki az edényekből. Joás, Izrael királya teljesen elpusztíthatta volna az ellenségeit, de nem volt kellően agresszív. (2 Királyok 13:18,19).

Hasonlóképpen, mi is gyakran korlátozzuk Istent abban, amit értünk akar tenni, mert nem ragadjuk meg teljes mértékben ígéreteit, melyeket nekünk adott az Ő Igéjében. (Zsoltárok 78:41.)
Mit mondott neked Isten, hogy tegyél meg?
Tedd meg teljes szívedből és készíts terveket nagy eredményeket várva. A hited határozza meg Isten ellátásának megnyilvánulását.

https://www.youtube.com/watch?v=Js_MwoNb4fw

2022. február 1., kedd

MINDEN ADÓSSÁG ELTÖRÖLVE!

" És hirdessem az Úr kedves esztendejét." Lk. 4/19


Ezt az Igét Ézsaiás próféta jegyezte le prófétikusan mintegy 650 évvel azelőtt, hogy Jézus felolvasta a zsinagógában.
A zsidó zsinagógákban több ezerszer olvasták fel, de sohasem az a személy, akire utalt.
Ezzel a kijelentéssel Jézus útjára indította a Jubileum Évét.

A Jubileum Évéről olvashatunk a 3. Mózes 25. részében.
Olyan év volt ez, amikor egyetlen földműves sem dolgozott a földjén, és mindenki Sabbath-ot tartott.
Az Úr csodálatos ellátásban részesítette az embereket a Jubileum Éve előtti évben, és három éven keresztül ellátta őket, amíg aztán újra arathattak a földjeiken.

A Jubileum Éve különbözött a többi szombat évtől, mivel ötven évente volt esedékes, és minden adósság eltörlését jelentette.
Minden tulajdon visszatért az eredeti tulajdonosához, és mindenki, akit szolgának adtak el, felszabadult.
Ez az újrakezdés éve volt.

Jézus kihirdette a "az Úr kedves esztendejét", amely egy szellemi jubileum volt.
Olyan időszakban élünk ma, amikor az összes, Isten felé való adósságunk, mely a bűn miatt terhelt, eltörlésre került, és minden dolog, amit az Ördög ellopott tőlünk, visszakerült hozzánk.
Véget ért az Ördögnek való rabságunk is Jézus Krisztus megváltói munkája következtében.
Örvendezz ma, mivel folyamatosan Jubileumban vagy!

(Forrás: Daily Devotional – Andrew Wommack Ministries)

2022. január 31., hétfő

SZELLEMI ELEDEL!

" Ő pedig azt mondta nekik:
"Nekem van eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok.
" Jn. 4/32.

A táplálék létkérdés az élet szempontjából.
Nélküle nem fejlődhetünk, és nem őrizhetjük meg egészségünket.
Erőnket és vitalitásunkat a táplálékból nyerjük; azonban a rossz étel megölhet bennünket.

A lelkünknek szintén szüksége van táplálékra.
Azok a dolgok, melyeken gondolkodunk, és a kívánságaink táplálékul szolgálnak lelkünk számára.
Jézus azt mondta:

"Az ember nem csak kenyérrel él, hanem minden beszéddel,
ami Isten szájából származik" Mt. 4/4.

Többre értékelte a szellemi táplálékot a fizikai tápláléknál.
Nagy izgalommal látta, hogy a samáriai asszony és a város népe reagált az üdvösség ajándékára.
A tanítványok ételt hoztak a számára, de azt mondta Jézus, hogy az Ő tápláléka az, amikor az emberek hozzá jönnek üdvösségért.

Hasonlóképpen nekünk is Isten dolgaira kellene irányítanunk kívánságainkat, hogy a szellemi dolgok fontosabbak legyenek, mint a fizikaiak.
A lélek számára adott rossz diéta a vezető ok a keresztyének életében fellelhető kudarcokért és depresszióért.
A Biblia azt mondja, hogy a szellemi gondolkodás életet és békességet produkál, de a testi gondolkodás halált eredményez.

"Mert a test szerinti gondolkozás halál,
a Lélek szerinti gondolkozás pedig élet és békesség." Róm. 8/6.

Egészségtudatos társadalmunkban sokan még csak nem is álmodunk arról, hogy helytelen diétával károsítsuk a testünket, lelkünket azonban istentelen, világi dolgokkal gyilkoljuk.

Ma tápláld magad egészséges, szellemi eledellel.
Olvasd a Bibliát, és lakj jól Isten Beszédével.
Azután menj el a bevásárlóközpontba és vezess valakit Jézushoz.
Te is fel fogod fedezni azt az "eledelt", amit Jézus minden természetes eledelnél jobban szeretett.

(Forrás: Daily Devotional – Andrew Wommack Ministries)


2022. január 30., vasárnap

TELJES SZÍV

,,Jézus erre ezt mondta: “Jól mondtad, hogy férjed nincs, mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál.”
A
z asszony ekkor így felelt: “Uram, látom, hogy próféta vagy.,, János 4:17-19



Nem igényelt különösebb éleslátást a szamáriai asszonytól, hogy az utóbbi állítást megtegye.
Jézus egyszerűen “elolvasta a leveleit”. Az asszony életének legbizalmasabb részleteiről beszélt Jézus. Bárki észrevehette volna ezek után, hogy Jézus próféta volt. Ez az asszony egy vödör vízért jött és olyan valakivel találkozott, aki több volt puszta embernél. Isten szólt hozzá.

Mi volt a reakciója? Témát váltott. Egy tanításbeli kérdéssel állt elő, ami az imádás megfelelő helyszínére vonatkozott – amivel elvonhatta a figyelmét a személyes életéről.
Mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy a diszkréció falait húzzuk fel életünk intim részletei köré. Félünk megengedni másoknak, különösen Istennek, hogy belénk tekintsen.

Az igazság az, hogy Isten már ismeri a szívünket! Azt akarja, hogy teljes szívünket odaadjuk neki.
Azt akarja, hogy mindent megosszunk Vele, hogy teljessé tehessen bennünket. Jézus visszafordította az asszonyt az Istennel való személyes kapcsolatának témájához.
Azt mondta neki, hogy az imádás helyszíne, vagy formája nem lényeges. Isten olyan embereket keres, akik megnyitják a szívüket – a rejtett részeit is – az Ő számára.

Ma, lehet, hogy mindenféle dolog foglalkoztat, kivéve azt az egyet, ami igazán számít: 
Isten teljes szívből való imádata szellemben és igazságban. Válaszd azt az egy dolgot, amit Isten szeretne, hogy megtedd. Nyisd meg a szíved teljesen előtte és csak figyeld, ahogy Jézus kitölti rád az élő vizet és teljessé tesz téged.